multiblog.hu család tagja

Atlétika vb (IX.27-X.6.) - Doha

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Olimpia 2020

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Ugyan harminc év után sem Lázár Vilmos, sem Lázár Zoltán nincs a nevezési listán, mégis a címvédés a célja Hölle Martinnak és a magyar csapatnak a németországi Drebkauban csütörtökön rajtoló kettesfogathajtó-világbajnokságon.

“A múlt és a hagyomány kötelez. Magasan van a léc, mivel a címvédés a cél, de erős csapatunk van” – mondta az MTI-nek a 11 aranyérmével a kategória legeredményesebb versenyzője, Lázár Vilmos, a magyar szövetség elnöke.

A sportvezető kifejtette, az egyéniben címvédő Höllének éppen az a díjhajtás az erőssége, amely korábban a magyarok Achilles-sarka volt. Hozzátette, ez azért is nagy pozitívum, mert az elmúlt években megnőtt a súlya a nyitószámnak, ugyanis régen a maraton- és az akadályhajtás nagyobb jelentőséggel bírt. Úgy vélte, ezúttal szokás szerint a hollandok és a hazai németek lehetnek a magyarok legnagyobb ellenfelei, de megjegyezte, a kettesfogatoknál könnyebb berobbanni, mint a négyeseknél, így kiszámíthatatlanabb ez a kategória.

Hölle és a Lázár fivérekkel kiegészülő magyar csapat két éve úgy diadalmaskodott Lipicán, hogy már a díjhajtásban élre állt, azaz rajt-cél győzelmet aratott még úgy is, hogy a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltánt a díjhajtás során kizárták az orrszíj nem megfelelő rögzítése miatt.
“A visszavonulásom független volt a fiatalok előretörésétől. De már csak azért is örülnék a sikerüknek, mert akkor folytatni tudnák a hagyományokat. A győzelmük az életművünk folytatását jelentené” – jelentette ki Lázár Vilmos, aki elárulta, sokkal inkább öccse, Zoltán két évvel ezelőtti kizárásával tört meg benne valami, akkor vesztette el a motivációját.

A magyar csapatot Hölle mellett ifj. Dobrovitz József és Osztertág Kristóf alkotja, egyéniben pedig további három magyar indul: a rangidős, egyúttal a vb-ken háromszoros ezüst- és egyszeres bronzérmes Hódi Károly, valamint két újonc, Tóth Andrea és Szabó Roland.
A drebkaui vb-n csütörtökön és pénteken a díjhajtást rendezik, szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul az esemény.

Forrás: MTI

Kövessetek minket a facebookon is!


Itt Bloggerbirodalom épül!
Csatlakozz te is!